Kötészet
Nyomdánk kötészete a puhatáblás és keménytáblás könyvek gyártására is felkészült.
Keménytáblás könyvek:
A hagyományos könyvgyártás a keménytáblás könyvekkel indult, ezért a nyomdászok számára még mindig a keménytáblás könyvek készítése jelenti az igazi szakmai kihívást.
Az ilyen eljárással készült könyvek töretlen népszerűsége elsősorban a tartósságuknak köszönhető, hiszen a keménytábla az elegáns megjelenés mellett egyben védi is a könyvet.
A keménytáblás könyvek gyártása két fázisra osztható: külön készül a borító és külön a könyvtest.
A könyvtest gyártási folyamata röviden:
- A kinyomott íveket először a kilövés szerinti séma alapján kell hajtogatni, majd az oldalsorrendnek megfelelően összehordani.
- Az így létrejött könyvtest első és utolsó lapjára egy külön papír kerül, melynek feladata összefogni a könyvtestet a könyv táblájával. Ezt nevezzük előzékelésnek.
- Ezt követi a cérnafűzés, melynek eredményeként a rögzítésre kerül maga a könyvtest.
- A könyvtestre ezután ún. sapkapapír kerül, amely szorosan összefogja a könyv gerincét.
A borító gyártási folyamata röviden:
- A keménytáblás könyv borítóját először ki kell nyomtatni és szükség esetén matt vagy fényes fóliabevonattal ellátni, illetve alkalmazni a megrendelő által kiválasztott felületnemesítési eljárást (UV lakkozás, aranyozás, dombornyomás stb.)
- Az elkészült borítót egy kemény papírlemezre kasírozzák.
Ezen két külön munkafolyamat eredményeként létrejött könyvtestet és borítót a beakasztás műveletével rögzítik egymáshoz és már majdnem kész a könyv!
A megfelelő minőség érdekében a beakasztógépből frissen kikerült könyveknek legalább 24 óra pihenés szükséges, mire gondos csomagolás után útnak indulnak!
Puhatáblás könyvek:
A puhatáblás könyveket nevezik kartonált vagy ragasztókötött könyvnek is, melyek nyomdánkban
● hagyományos hotmelt (egyszerű ragasztókötött),
● vagy füles megoldással készülnek.
A puhatáblás könyvek belívének gyártási folyamata ugyanaz, mint a keménytáblás könyvek esetében, de ebben az esetben a könyvtest gerincét először frézelik (a könyvtest gerincének érdesítése) majd hőre lágyuló ragasztóval (hotmelt) bevonják.
A könyv borítója most is külön munkaművelet eredményként jön létre, majd a kész borítót a könyvtesttel összeragasztják.
A puhatáblás könyvek előnye a keménytáblás könyvekhez képest, hogy a gyártás gyorsabb, ezáltal olcsóbb és az olvasók körében népszerűek az ilyen könnyen magukkal vihető könyvek.
Természetesen megrendelőink igényei szerint bérkötészeti munkát is vállalunk.
Egyéb termékeink:
Kötészetünk irkatűzött, spirálozott, vagy egyéb egyszerű hajtott nyomdai termékek (pl. leporellók, újságok), kivitelezésére is felkészült.
LEGUTÓBBI TERMÉKEINK
Kövessen minket instagrammon és facebookon is

Miért vesződne levelezéssel vagy telefonhívásokkal, ha interaktív űrlapunkat kitöltve egyszerűen megadhatja az ajánlatkéréshez szükséges adatokat! Kezdhetjük?
PARTNEREINK
Köszönjük bizalmukat

























